Legjobb sportfogadási alkalmazás a magyar piacon

29 szeptember 2023

A sportfogadási alkalmazás egy rendkívül hasznos eleme a fogadási oldalaknak, valamint elengedhetetlen ahhoz, hogy az adott fogadóoldal minőségi szolgáltatást nyújtson ügyfelei számára. A fejlődő technológiának köszönhetően kijelenthető, hogy nagyjából már minden ember rendelkezik mobiltelefonnal. Ebből az következik, hogy a legtöbb ember nem csak a számítógépén fogja megnyitni a fogadóoldalt, hanem a mobiljáról is. Számos előnnyel rendelkeznek ezek a fogadási alkalmazások. Nézzük is, hogy miért hasznos, ha a legjobb appok vannak letöltve a telefonunkra.

A legjobb sportfogadási appok

Mióta megjelentek az okostelefonok, egyúttal egyre több választék lett az alkalmazások terén is. A legtöbb profi sportfogadási oldal esetében elérhető mobil alkalmazás is, amennyiben pedig a bukméker minőségi szolgáltatást szeretne nyújtani, iOS és Android verzióban is elérhetővé teszi az alkalmazást. A három leghíresebb bukméker természetesen rendelkezik sportfogadási alkalmazással is. A visszajelzések azt mutatják, hogy amennyiben a fogadóiroda minőségi, úgy az app is az lesz. Például a bet365, Unibet és Bwin esetében az elérhető mobil applikáció maximálisan kielégíti az igényeinket. Ez nem jelenti azt, hogy a három népszerű fogadási oldalak mellett nincs a piacon számos más elsőrangú sportfogadási app. Tekintsd meg az alábbi táblázatot, melyen összegyűjtöttünk pár előnyt, illetve hátrányt a legjobb fogadási applikációk tekintetében.

Operátor alkalmazás neveElőnyökHátrányok
bet365Gyors kezelhetőségKönnyű telepíteniA mobil kezelőfelülete néha gyorsabb, mint maga az alkalmazás
UnibetElérhető kaszinó app isLetisztult külsővel rendelkezikiOS telefonon sajnos még nem elérhető a magyar felhasználók számára
BwinGyors kezelhetőségFolyamatosan fejlesztik az alkalmazástJelenleg Androidon nem elérhető
BetfairiOS és Android verzióban is elérhető az alkalmazásKönnyű kezelhetőségiOS verziójú alkalmazás nem letölthető Magyarországon
22betRégebbi okostelefonon is gyorsan futElérhető Android és iOS telefonon isAz app letöltése csak apk formátumban lehetséges, nem elérhető az Apple Store által
18betElegáns dizájnElérhető bónuszokAndroid Google Play-en jelenleg még nem elérhető
20betSportfogadás alkalmazás és kaszinó app egybenEgyszerű kezelhetőségCsak apk formátumban lehet letölteni, a Google Play által nem
LVbetA kaszinó játékok gyorsan futnak mobilon isKönnyű kiigazodni a felületenMagyarországon még nem lehet hozzáférni
EnergybetAndroid és iOS verzióban is elérhetőGyors kezelhetőségA nyeremény kiutalása akadozhat mobilon
BetwinnerElérhető iOS és Android telefonon isFelhasználóbarát platformFelhasználói visszajelzések alapján a fogadóoldal néha lassú mobilon
RabonaLetisztult felületLetöltés utáni üdvözlő bónuszHosszú tranzakciós idő

Sportfogadás mobilról

Vajon miért elterjedtebbek az online sportfogadási alkalmazások a fogadók és a szerencsejáték kedvelők körében? A válasz egyszerű. A gyors technikai fejlődésnek köszönhetően a fogadó és szerencsejátékozó emberek egyre többször használják mobiljukat a fogadások megkötésére. Funkció tekintetében egyértelműen előnyösebb, hiszen a mobil mindig nálunk van. Így bárhol legyünk a világban, nem kell asztali gép ahhoz, hogy meg tudjuk tenni a különböző fontos fogadásokat.

A mobil alkalmazások letöltése rendkívül könnyű, és általában nem igényel külön szaktudást. A top online alkalmazások előnyei közé sorolható a könnyű kezelhetőség, számos élő fogadás, és problémamentes élő közvetítés is megtekinthető bizonyos fogadási alkalmazás által, de akár üdvözlő bónusz is a markunkat ütheti, ha rávesszük magunkat a mobilos applikáció letöltésére. Abban az esetben ha élőben kívánjuk megkötni a különböző fogadásokat, érdemes a hivatalos oldal által elérhető apk verziót letölteni, valamint pontosan követni az utasításokat. A fogadóirodák legtöbbje a fejlesztésekkel a lehető legjobb fogadási élményt szeretné nyújtani az ügyfelei számára.

Amennyiben Android verziójú telefonod van, és maga a sportfogadási alkalmazás elérhető az Android Store-ban, akkor csupán le kell töltened a telefonodra. Ugyanez vonatkozik azokra a telefonokra is, amelyek iOS verzióval vannak ellátva, azonban akkor az App Store-ban tudod őket letölteni. Ezen alkalmazások használata egyszerű, a sportfogadás élménye pedig ugyanolyan, mintha asztali számítógépen tennénk meg a fogadásokat.

Legjobb Sportfogadási Appok

Hogyan tölthetek le sportfogadási alkalmazásokat iOS-re, ha azok nem szerepelnek az App Store-ban?

Először is fontos utánajárni annak, hogy az adott sportfogadási alkalmazás elérhető-e az iOS App Store-ban, vagy Android esetén a Google Play kínálatában. Amennyiben nem, a legjobb fogadó oldalak által is elérhető a letöltés. Ehhez csupán annyit kell tenned, hogy böngészőből megnyitod a sportfogadási oldal kezdőlapját, és apk formátumban letöltöd a telefonra. Amennyiben ez meg van, már csak telepítened kell, és használhatod is az appot, mely sportfogadás, élő fogadás, de akár élő közvetítés szempontjából is előnyös lehet.

Fontos azonban megemlíteni, hogy egyes bukméker nem feltétlen azért kínál fel bónusz ajánlatokat, mert a fogadási app le lett töltve mobilos verzióban. Az applikáció esetében akkor juthatsz hozzá bizonyos bónusz kínálathoz, amennyiben például az adott mobilos app használatával történik meg a fogadás. Ezenkívül érdemes észben tartani, hogy ezen fogadásokra és bónuszokra különböző szabályok vonatkoznak, és csak akkor van esélyünk őket megnyerni, ha a szabályokat pontosan követjük.

A bet365 sportfogadási alkalmazás letöltése

A bet365 android alkalmazás az alábbiak szerint tölthető le:

  1. Nyisd meg a bet365 webhelyét a telefonod böngészőjéből.
  2. Görgess le az oldal aljára.
  3. Kattints az alkalmazások felületére.
  4. Válaszd ki a bet365 sport alkalmazást.
  5. Koppints a “Letöltés” gombra, majd az .apk fájl letöltése elindul. A bet365 fájl a telefonod fájljai között fog megjelenni, a “Letöltések” mappában.

Ezt követően már csak telepítened kell a bet365 appot.

Hogyan telepítsd a bet365 sportfogadási alkalmazást?

Szerencsére az alkalmazás telepítése nem sokban függ attól, hogy milyen mobil áll rendelkezésedre. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy egy régebbi verziójú mobil lehetséges, hogy lassabban fogja telepíteni az alkalmazást. Ettől függetlenül maga a telepítési procedúra rendkívül egyszerű, és nem igényel különösebb szaktudást. Nézzük, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy a sportfogadási app telepítve legyen a telefonra.

  1. Lépj be a rendelkezésre álló mobil “Fájlok” menüpontjába.
  2. Ezután keresd meg a “Letöltések” mappát.
  3. Válaszd ki a listából a bet365 app.apk fájlt.
  4. Engedélyezd a telefonodon a telepítést.

Amennyiben a szükséges lépéseket megtetted, a sportfogadási alkalmazás meg fog jelenni a telefonodon lévő többi alkalmazás között. Ha a sportfogadási app nem jelent meg, érdemes utánajárni, hogy mi lehet a probléma.

Az Unibet sportfogadási alkalmazás letöltése

Az Unibet android és iOS verzióban is letölthető az alábbiak szerint:

  1. Nyisd meg a mobilodon az Unibet hivatalos oldalát.
  2. Kattints az “Alkalmazások sportfogadáshoz” menüpontra.
  3. Görgess le az oldal aljára.
  4. Kattints a “Letöltés” ikonra.

Ezt követően már csak telepítened kell az appot.

Hogyan telepítsd az Unibet sportfogadási alkalmazást?

Habár az Unibet alkalmazását nem lehet Google Play vagy App Store által letölteni, a telefonra való telepítés csupán néhány lépésből áll.

  1. Lépj a “Beállítások” menübe.
  2. Válaszd ki a “Biztonság” menüpontot.
  3. Engedélyezd az ismeretlen forrásból való telepítést.
  4. Telepítsd az .apk fájlt a telefonodra.
  5. Az alkalmazás megjelenik a többi között.
Unibet Sportfogadási Alkalmazás

A Bwin sportfogadási alkalmazás letöltése

A Bwin alkalmazás az alábbiak szerint tölthető le:

  1. Nyisd meg a Bwin webhelyét a telefonod böngészőjéből.
  2. Görgess le az oldal aljára.
  3. Kattints a “Töltse le alkalmazásunkat” gombra.
  4. Válaszd ki a sport témájú appot.
  5. Koppints a “Letöltés most!” gombra, majd az .apk fájl letöltése elindul. A fájl a telefonod fájljai között fog megjelenni, a “Letöltések” mappában.
Hogyan telepítsd a BWIN sportfogadási alkalmazást?

Az appot az alábbiak szerint tudod telepíteni a telefonodra:

  1. Lépj be a rendelkezésre álló mobil “Fájlok” menüpontjába.
  2. Ezután keresd meg a “Letöltések” mappát.
  3. Válaszd ki a listából a Bwin app.apk fájlt.
  4. Engedélyezd a telefonodon a telepítést.
  5. A Bwin alkalmazása ezután meg fog jelenni a többi között.

A Betfair sportfogadási alkalmazás letöltése

A Betfair fogadási alkalmazás egy remekül működő app, függetlenül attól, hogy milyen fajta az adott mobil. Élő fogadás, és élő közvetítés is elérhető rajta, a letöltés pedig pár percet vesz igénybe.

  1. Nyisd meg a Google Play alkalmazást.
  2. Írd be a Betfair nevét a keresőbe.
  3. Válaszd ki a Betfair hivatalos logójával ellátott appot.
  4. Kattints a “Letöltés” gombra.
Hogyan telepítsd a Betfair sportfogadási alkalmazást?

Mivel a Betfair app verziója letölthető a Google Play által, ezért külön telepítést nem igényel. Azonban sajnos egyelőre a Betfair Magyarországon nem elérhető iOS App Store ban, így amennyiben Apple mobil áll rendelkezésedre, a sportfogadási app letölthető a szolgáltató hivatalos oldaláról.

Betfair Sportfogadási Alkalmazás

A 22Bet sportfogadási app letöltése

A 22Bet app az alábbiak szerint tölthető le:

  1. Nyisd meg a 22Bet webhelyét a telefonod böngészőjéből.
  2. Görgess le az oldal aljára.
  3. Kattints a “Töltse le alkalmazásunkat” gombra.
  4. Válaszd ki a sport témájú appot.
  5. Koppints a “Letöltés most!” gombra, majd az .apk fájl letöltése elindul. A fájl a telefonod fájljai között fog megjelenni, a “Letöltések” mappában.
A 22Bet sportfogadási app telepítése
  1. Lépj be a rendelkezésre álló mobil “Fájlok” menüpontjába.
  2. Ezután keresd meg a “Letöltések” mappát.
  3. Válaszd ki a listából a 22Bet app .apk fájlt.
  4. Engedélyezd a telefonodon a telepítést.
  5. A 22Bet alkalmazása ezután meg fog jelenni a többi app között.
22Bet Sportfogadási App

A 18bet sportfogadási app letöltése

  1. Nyisd meg a mobilodon a 18Bet hivatalos oldalát.
  2. Görgess le az oldal aljára.
  3. Kattints a “Letöltés App Store” (iOS) vagy “Android Letöltés apk ” ikonra.
  4. Telepítsd az appot.
Hogyan kell telepíteni a 18Bet sportfogadási appot?
  1. Lépj be a rendelkezésre álló mobil “Fájlok” menüpontjába.
  2. Ezután keresd meg a “Letöltések” mappát.
  3. Válaszd ki a listából a 18Bet app .apk fájlt.
  4. Engedélyezd a telefonodon a telepítést.
  5. A 18Bet alkalmazása ezután meg fog jelenni a többi között.

Apple iOS letöltés esetében nincs szükség külön telepítésre.

Hogyan tudod letölteni a 20Bet alkalmazását?

  1. Nyisd meg a 20Bet webhelyét a telefonod böngészőjéből.
  2. A bal felső sarokban lévő menüsorból nyisd meg a “Mobil alkalmazás” menüpontot
  3. Kattints a “Letöltés app” gombra
  4. Az .apk fájl letöltése automatikusan elindul. A fájl a telefonod fájljai között fog megjelenni, a “Letöltések” mappában.
A 20Bet alkalmazás telepítése
  1. Lépj a “Beállítások” menübe.
  2. Válaszd ki a “Biztonság” menüpontot.
  3. Engedélyezd az ismeretlen forrásból való telepítést.
  4. Telepítsd a 20Bet .apk fájlt a telefonodra.
  5. Az alkalmazás megjelenik a többi között.

A Lvbet sportfogadási alkalmazás letöltése

Habár a Lvbet app letöltése nem lehetséges App Store vagy Android áruház által, az applikációk letöltését megteheted a hivatalos oldalon.

  1. Nyisd meg a hivatalos weboldalt.
  2. A bal felső sarokban lévő menüsorban kattints az “Install” ikonra.
  3. Telepítsd az appot.
Hogyan telepíted a Lvbet appot?

A Lvbet az alábbiak szerint telepíthető:

  1. Lépj be a rendelkezésre álló mobil “Applikációk” menüpontjába.
  2. Ezután lépj keresd meg a “Letöltések” mappát.
  3. Válaszd ki a listából az Lvbet app .apk fájlt.
LV BET App

Az Energybet sportfogadási alkalmazás letöltése

Így töltsd le az Energybet appot:

  1. Nyisd meg az Energybet webhelyét a mobil böngészőjében.
  2. Kattints a “mobil applikáció” ikonra.
  3. Kattints az alábbi feliratra: “Adja hozzá az alkalmazást a kezdőképernyőjéhez”.
  4. Telepítsd az appot.
Az Energybet sportfogadási alkalmazás telepítése

Ezzel a pár lépéssel telepítsd az appot:

  1. Lépj be a rendelkezésre álló mobil “Fájlok” menüpontjába.
  2. Keresd meg a “Letöltések” mappát.
  3. Válaszd ki a listából az Energybet app fájlt.
  4. Engedélyezd a telefonodon a telepítést.
  5. Az Energybet ikon ezután megjelenik az applikációk között.

Hogyan tölts le a Betwinner alkalmazását?

Az alábbiak szerint tudod letölteni a Betwinner-t:

  1. Nyisd meg a Betwinner fogadó oldal hivatalos magyar platformját.
  2. Kattints a “Betwinner APP” ikonra.
  3. Telepítsd a telefonodra.
A Betwinner fogadási app telepítése

Amennyiben letöltötted az appot, az alábbiak szerint tudod telepíteni:

  1. Lépj a “Beállítások” menübe.
  2. Válaszd ki a “Biztonság” menüpontot.
  3. Engedélyezd az ismeretlen forrásból való telepítést.
  4. Telepítsd a Betwinner fájlt a telefonodra.
  5. Nyisd meg, és fedezd fel a sportfogadás világát.

A Rabona sportfogadási app letöltése

A Rabona az android és apple IOS mobil rendszerére is elérhető, kövesd pontosan az alábbi utasításokat az app letöltéséhez:

  1. Nyisd meg a Rabona webhelyét.
  2. Kattints az “mobil alkalmazások letöltése” ikonra
  3. Válaszd ki a Rabona sport appot.
  4. Koppints a “Letöltés” gombra, ezt követően fog elindulni a letöltés.
  5. A fájl a “Letöltések” mappában fog megjelenni.
Hogyan tudod telepíteni a Rabona sportfogadás alkalmazást?
  1. Lépj be a “Letöltések” mappába a telefonodon.
  2. Keresd meg a listában a Rabona app fájlját.
  3. Engedélyezd és indítsd el a telepítést.

A labdarúgás legjobb sportfogadási alkalmazásai

A bet365, Unibet és Bwin mobil alkalmazásaival igazán egyszerűvé válnak a fogadások. Funkció szempontjából például elengedhetetlen, hogy az élőben közvetített meccseket gondtalanul tudjuk követni, hiszen egy-egy meccs eredménye nagyon fontos a fogadó szempontjából. Természetesen mindenki ízlése különböző, ezért ezeken az oldalakon nem csak élő fogadás lehetséges, hiszen léteznek olyan fogadások, melyeket például élőben lehet megtenni. Az üdvözlő bónusz kínálatokkal pedig nem csak az esélyeidet tudod megnövelni, hanem akár a nyereményed összegét is. Az online mobilos élő fogadás Magyarországon is nagyon elterjedt a felhasználói körökben, a nagy népszerűségnek köszönhetően pedig a legminőségibb és legújabb fejlesztésekkel vannak ellátva ezek a legjobb appok.

A 3 legjobb online sportfogadási alkalmazás a legjobb bónuszokkal

A legjobb online sportfogadás oldalak arról ismerhetőek fel, hogy a bónusz ajánlataik rendkívül széles skálán mozognak. Ez a bet365, Unibet, és Bwin applikációjával sincs másképp. Ezek az appok például számos bónusz ajánlattal kedveskednek az élő fogadás esetében, de a legjobb az az, ezeket a sportfogadásokat az élő közvetítés mellett tehetjük meg.

Elemzések szerint azok a fogadási cégek, amelyek mobil verziójú elérhetőséget is kínálnak, sokkal elégedettebb felhasználói körrel rendelkeznek. A bet365-nél például Üdvözlő bónusz is elérhető, míg az Unibet free bet-eket kínál. A Bwin applikációjában minőségi az élő közvetítés funkció, és a legjobb, hogy meccs közben az élő fogadás izgalmasabbá tehető a bónusz ajánlatokkal.

Mobil sportfogadás – ajánlott fizetési módok

Sok ember a mai napig idegenkedik attól, hogy megadja a személyes vagy banki adatait bizonyos oldalaknak, mert félnek attól, hogy valaki visszaél majd ezekkel az adatokkal. Azonban ha az egyik legjobb sportfogadási oldalról van szó, akkor emiatt nem kell tartani. Egyrészt azért, mert ezek a platformok csak engedélyekkel működhetnek, ezek az engedélyek pedig a biztonságos adattárolást garantálják. Másfelől pedig a felhasználói kör folyamatos kommunikációjának köszönhetően igen hamar ki lehet szűrni, ha egy oldal nem megbízható. A top minősítésű platformokról tudjuk, hogy megbízhatóak, ezért érdemes inkább ezek mellett dönteni.

Ezenkívül külön kiemelendő, hogy ezeknél a top szolgáltatóknál a fizetési módok színes választéka várja a felhasználókat. Bizonyos esetekben a fogadóirodák a befizetések alkalmával bónuszokat is kínálnak, ám ezen bónuszok elérhetősége értelemszerűen az adott fogadási irodától függően változnak.

Nézzük meg, hogy a sportfogadási alkalmazások milyen fizetési módokat ajánlanak a fogadnivágyók számára:

FogadóoldalBankkártya (VISA/MasterCard)SkrillPaysafecardBanki átutalás
bet365Min: 1500 HUFMax: 6 000 000 HUFMin: 1500 HUFMax: 250 000 HUFMin: 35 000 HUFMax: 40 000 000 HUF
UnibetMin: 4000 HUFMax: 4 000 000 HUFMin: 4000 HUFMax: 4 000 000 HUF
BwinMin: 10 EURMax: –Min: 10 EURMax: –Min: 10 EURMax: –Min: 10 EURMax: –
22betMin: 1 EURMax: –Min: 2 EURMax: –Min: 1 EURMax: –
LVBetMin: 2000 HUFMax: 1 600 000 HUFMin: 2000 HUFMax: 1 600 000 HUFMin: 2000 HUFMax: 1 600 000 HUFMin: 2000 HUFMax: 1 600 000 HUF

Összefoglaló

Ezekkel a mobilos alkalmazásokkal a szerencsejátékosok élete mindenképpen könnyebb. Például azon játékosok és fogadók esetében, akiknél nincs egy adott asztali számítógép, a sportfogadási alkalmazások rendkívül megkönnyítik a bukmékerek használatát. Szerencsére nem csak Magyarországon töltik le egyre többen ezeket az alkalmazásokat, hanem a világ minden pontján használják őket. Könnyű a használatuk, bárhol vagyunk, online tudunk maradni, ráadásul az online sportfogadás oldalak élő közvetítéseket, valamint bónuszok színes választékát kínálják a felhasználói számára. Ezek a fogadóirodák megbízhatóak, emellett az alkalmazásokat folyamatosan fejlesztik azért, hogy a működésük problémamentes legyen, valamint újdonságokkal tartsák fenn az érdeklődést.

GYIK

Melyik a legjobb sportfogadási alkalmazás?

Jelenleg a Bwin, Unibet, és a Bet365 számít a legjobb alkalmazásnak a piacon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kevésbé népszerű alkalmazásokat nem éri meg kipróbálni, hiszen minden szerencsejáték kedvelő más, és sosem lehet tudni, hogy a mobilos appok közül éppen kinek melyik vált be jobban.

Hogyan telepíthetem a sportfogadási alkalmazást?

A fogadási alkalmazások letölthetőek Android illetve iOS verzióban is. Azonban fontos észben tartani, hogy nem mindegyik app tölthető le mindkét verzióban, így mielőtt letöltenénk, érdemes utánanézni, hogy a rendelkezésre álló mobilra letölthető-e az adott verzió. Android és Apple verzió esetében az app store-ból lehet őket letölteni, a másik lehetőség pedig az, ha a hivatalos oldalról applikáció formátumban letöltöd, majd telepíted a telefonodra.

Mik a sportfogadási alkalmazások előnyei?

A fogadási alkalmazások két fő előnnyel rendelkeznek: Bárhol vagy éppen, az élő közvetítéseket bármikor megnézheted, valamint bárhonnan megteheted a tétjeidet, csupán a mobilod kell hozzá, az pedig valószínűleg mindig nálad van. Emellett még sok más előnnyel rendelkeznek ezek az appok.

Miért nincsenek sportfogadási alkalmazások az Áruházban?

Valószínűleg a fogadási oldal még nem fejlesztette ki az alkalmazását az adott verzióra. Ebben az esetben az appot könnyen le tudod tölteni a bukméker weboldaláról, utána pedig csak telepítened kell.

Hogyan tölthetem le a bet365 alkalmazást?

A weboldalon található “alkalmazások” felületen válaszd ki a Bet365 sport appot, applikáció formátumban töltsd le, majd telepítsd a telefonodra.

Hogyan lehet letölteni az Unibet alkalmazást?

Az Unibet weboldalán lévő “Alkalmazások sportfogadáshoz” menüpont alatt a “Letöltés” ikonra kattintva tudod letölteni a telefonodra. Miután telepítetted, az alkalmazás automatikusan megjelenik a többi applikáció között.