VB 2022 – hogyan fogadjunk ?

22 szeptember 2022
18+ A szerencsejáték függőséget okozhat. Játssz felelősségteljesen!

A világbajnokság selejtező rendkívüli izgalmakat tartogatott a futball rajongók számára. A selejtezőben összesen 207 ország vett részt, ebből azonban mindössze 31 csapat jutott be a november 20-án kezdődő világbajnokságra. A Katar által rendezett eseményt mindenki nagyon várja, a résztvevő csapatok pedig már lázasan készülnek a nagy megmérettetésre. Mint minden évben, idén is kikerültek az országok közül azon nemzetközi csapatok, melyek kedvenceknek, illetve győzteseknek számítanak. Többek között ezekkel a csapatokkal kapcsolatban is lehetőségünk nyílik majd fogadásokat kötni. A kellően izgalmakkal teli események általában még izgalmasabb azok számára, akik fogadni szeretnének. Ezért érdemes előre felkészülni, hiszen a világbajnokság selejtező alatt is lehetett már látni, hogy a csapatok milyen állapotban vannak jelenleg.

Fogadások a 2022-es világbajnokságra

Az idei labdarúgó világbajnokságra már most számos fogadási lehetőség elérhető az interneten. Lehet fogadni a végső győztesre, arra, hogy ki a legesélyesebb a gólkirály címre, illetve arra, hogy mely ország hány gólt fog rúgni. Emellett arra is lehet majd fogadni, hogy hány sárga és piros lap kiosztás lesz, lesz-e kiállítás, hány tizenegyes lesz, valamint meg lehet tippelni azt is, hogy hanyadik percben lőnek gólt a játékosok. A leggyakoribb VB 2022 fogadások közül kiemelkedő a lőtt gólok számára való fogadás, de ezenkívül még rengeteg más történésre is meg lehet tenni majd tétjeinket. Az első, és talán legfontosabb tanács az, hogy mindig azt válasszuk meg témakörnek, ami számunkra a legideálisabb. Fontos, hogy ismerjük az adott csapatot, a koncepciót, valamint a játékszabályokat is. Ha ezekkel tisztában vagyunk, akkor már egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy megrakott tétjeink sikeresek legyenek. Ezenkívül az interneten számos világbajnokság fogadási útmutató megtekinthető, melyek szintén segítségünkre lehetnek.

A világbajnokság selejtező lezajlása után nem sok idejük volt a játékosoknak pihenni, hiszen a bejutott csapatok rögtön megkezdték felkészülésüket a világbajnokságra. Számos információt meg lehet találni az interneten arról, hogy a nemzetközi válogatottak milyen állapotban vannak. Ezen információk által például könnyebb kielemezni, hogy bizonyos országoknak mennyi esélyük van eljutni a dobogó legmagasabb szintjére. A legtöbb fogadóiroda segítséget nyújt abban, hogy hogyan lehet fogadni, mi a menete, kikre érdemes tenni, de akár tippeket is adnak néhány témakörben.

A fogadások menete szinte egyáltalán nem különbözik a világbajnokság selejtező alatti fogadástól. A legfontosabb az, hogy kiválaszd a számodra legmegfelelőbb fogadási oldalt. Érdemes olyan bukmékert választani, amely TOP kategóriás, rendelkezik referenciával, megbízható, illetve megfelelő minősítéssel rendelkezik. Magyarországi viszonylatot tekintve a nevesebb fogadóoldalak a legmegbízhatóbbak, így érdemes közülük válogatni. Mindezek mellett az is rendkívül fontos, hogy a kiválasztott platform rendelkezzen a számodra megfelelő fizetési móddal, és bónusz kínálattal is.

Fogadások Világbajnoksághoz

A 2022-es világbajnokságra ajánlott fogadási oldalak

A legjobb, TOP minősítésű platformok rendelkeznek minden olyan megfelelő szolgáltatással, amely maximális fogadási élményt nyújt felhasználói számára. A híresebb oldalak közé jelenleg a bet365, Bwin, Unibet, a 22Bet és a 888 tartozik, jelenleg ezen szolgáltatók rendelkeznek a legtöbb felhasználóval. Egy szerencsejátékozó számára az egyik legfontosabb az, hogy megbízható legyen az általa választott bukméker, de az odds kínálat sem utolsó szempont. Természetesen ezeken a bukmékereken kívül még számos kiváló minősítésű platform elérhető, csupán időt kell szánni a keresgélésre. Az összehasonlító oldalakon kívül rengeteg statisztikára, és táblázatra lehet bukkanni az interneten, ezek is segítenek abban, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbbet. Ami a legnagyszerűbb az egészben, hogy a legtöbb fogadási oldal izgalmas speciális labdarúgó bónuszokat kínál a világbajnokság idejére.

2022-es világbajnokság fogadóoldalak, ajánlatok:

Sportfogadási oldalSpeciális ajánlatBefizetés(Megjegyzés: Az árak az árfolyam változásától függően eltérőek lehetnek!)
bet365Számlanyitási ajánlatMin. 1500 HUF-tól
BwinÜdvözlő bónuszMin. 2500 HUF-tól
Unibet100% befizetési bónuszMin. 4500 HUF-tól
22BetPéntek újratöltve sport bónuszMin. 400 HUF-tól
888SportTöbb, mint 10 fajta sportfogadási bónuszMin. 4000 HUF-tól

A 2022-es világbajnokság leggyakoribb fogadásai

Habár a világbajnokság selejtező már rendben lezajlott, a sportfogadási oldalakon már elérhetőek a leggyakoribb fogadási típusok szorzói. Ezenkívül bizonyos oldalakon pár – a világbajnokságot megelőző – tippre már most megtehetjük a téteket. Az, hogy idén bizonyos játékosok, vagy csapatok hogy fognak teljesíteni, nagyban függ attól is, hogy a világbajnokság selejtező alkalmával hogyan teljesítettek. Emellett érdemes a számításokba belevenni azt is, hogy a játékosok milyen alap játékstílust alkalmaznak, és mennyi sérülést szereztek az évek során, hiszen ez is nagyban befolyásolja a világbajnokságon nyújtott teljesítményüket. A sportfogadást az alapján is meg lehet tenni, hogy figyelemmel kísérjük, hogy hogyan játszott az adott játékos nemzetközi, országos, és a klub teljesítmény szinten. A leggyakoribb VB 2022 fogadások nagyjából minden évben ugyanazok. Tekintsd meg az általunk összegyűjtött legnépszerűbb fogadási típusokat.

Fogadás a világbajnokság legjobb játékosára

A legjobb játékosok meghatározása sok tényezőn alapul. Az előző évi VB meccseket figyelembe véve például a legjobb játékos címre nagyon esélyes a nemrég PSG-hez igazolt Lionel Messi. A világhírű argentín játékos minden idők egyik legjobb focistája, így nem kizárt, hogy idén is ő nyeri el ezt a címet. A lengyel származású Robert Lewandowski jelenleg az FC Barcelona csatára, valamint a lengyel válogatott szövetségi kapitánya. Széles körben a világ egyik legjobb játékosaként van számon tartva. Lewandowski a technikájáról, legendás befejezéséről, és pozíciójáról a leginkább ismert. Ezenkívül még felbukkan pár híres név a listában, többek között például az Uruguay származású Luis Suárez is.

Fogadás a világbajnokság gólkirályára

A népszerű fogadások közé tartozik a világbajnokság gólkirályának megtippelése is. A legismertebb fogadási oldalak kategóriákra osztva emeli ki az esélyes gólkirályokat, valamint ezek alapján határozzák meg az általuk felkínált szorzókat is. Habár nem kötelező minden évben ugyanazon neveket kiemelni, a gólkirály címre esélyes játékosok nevei bármely világbajnokság alkalmával felbukkanhatnak. Ilyen név például az idei világbajnokság selejtező alkalmával is nagyszerűen teljesítő francia támadó, Kylian Mbappé. Továbbá Lionel Messi és Harry Kane is szerepel a gólkirály címre esélyesek listájában.

Fogadás a lőtt gólok számára

Az imént említett gyakori fogadási témakörök közé tartozik a lőtt gólok száma is. Rengeteg szerencsejáték fogadó tippel arra, hogy az adott játékosok hány gólt lőnek, azonban nem csak játékosonként lehet ezen témakörökben fogadni. Meg lehet tippelni, hogy az adott nemzetközi csapat (ország) hány gólt lő, mikor, hanyadik gólja volt ez a világbajnokságon az országnak, és ki ellen lőtte. Emellett a csoportok alakulásán belüli lőtt gólok számára is van lehetőségünk megtenni a tétjeinket. Lőtt gólok fogadása esetén érdemes figyelembe venni az adott csapat gól erősségét. A gólerősség függ a játékosoktól, a bajnokság alaktuális állásától, valamint attól is, hogy hogyan lettek kialakítva a párosítások.

Nekünk, mint objektív személyeknek nehéz megállapítani, hogy a játékosok milyen lelkiállapotban vannak a meccsek alatt, és mennyire motiváltak. Habár az adott játékosok magánéletét a mai modern világban könnyű nyomon követni, mégis rengeteget számít a motiváció. Érdemes észben tartani, és előre felkészülni, hogy a legjobb játékosokkal is megtörténhet, hogy magánjellegű problémák miatt éppen akkor nem a legjobb teljesítményüket nyújtják.

Fogadás a csoportok kialakulására

A világbajnoksággal kapcsolatos fogadások egyik legizgalmasabb témaköre az, hogy a csoportok hogyan fognak alakulni. A csoportkörök sorsolása után a FIFA 2022. Április 1-jén tette közzé a kialakult csoportokat, illetve az időpontokat is. A csoportok kialakulására még a világbajnokság selejtező előtt lehetett fogadni, ám más megközelítésből is rendkívül fontos a kialakult csoport felosztás. Az, hogy bizonyos játékosok hogyan fognak teljesíteni, nagyban függ attól is, hogy kiket sorsoltak ki ellenfelüknek. A kialakult 8 csoport hatalmas támpont lehet a fogadók számára, hiszen amennyiben a fogadó jól ismeri az adott válogatottat, könnyebb felismerni a helyzetet. Például tegyük fel, hogy a fogadó által kiválasztott csapat egy gyengébb csapattal fog megküzdeni. Ennek köszönhetően a fogadó tisztább képet kap arra vonatkozóan, hogy kire, vagy mely helyzetre tegye tippjeit. Amennyiben az adott csapat egy erősebb országgal küzd meg, a fogadónak lehetősége nyílik megváltoztatni a fogadási stratégiáját. Emellett a kialakult csoportok segítségül szolgálnak a későbbi döntéshozatal szempontjából is.

Fogadás a 2022-es világbajnokság végső győztesére

A fogadói közösség legnépszerűbb fogadási formája a világbajnokság győztesének megtippelése. Ez évről évre így van, hiszen ilyenkor általában olyanok is fogadnak, akik általában nem tennék. A világbajnokság győztesére való tippelés az egész fogadási piac legnépszerűbb témakörének számít. Jelenleg Franciaország a címvédő, egyben az idei világbajnokság komoly esélyesei is. Ezenkívül érdemes megemlíteni Angliát, Spanyolországot, Németországot, Argentínát, illetve Brazíliát is, hiszen ők rendelkeznek a legerősebb csapattal. Szakértők, valamint elemzők szerint kevés esély van arra, hogy ne az említett csapatok valamelyike legyen a világbajnok cím nyertese. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb, kevésbé híres csapatok közül nem kerülhet ki kiemelkedő teljesítményű rekord mind csapat, mind pedig játékosok szintjén.

Fogadás a nemzeti csapatok legjobbjaira

A válogatottak legjobbai általában kevesebb figyelmet kapnak, hiszen nagyrészt a kiemelkedőbb, híresebb nevekkel lehet találkozni. A fogadóoldalak többsége a népszerű játékosok neveit emelik ki, azonban nem csak rájuk lehet fogadásokat kötni. Szerencsére a világbajnokság minden évében találkozhatunk újabb játékosokkal, akikre felfigyel a futball világ. Ezen játékosok nem meglepő módon a teljesítményük után gyakran felkéréseket is kapnak. Szerencsére egyre több szerencsejátékos fogad a válogatott csapatok legjobb játékosaira is. Érdemes figyelemmel követni ezt a kategóriát is, ha szeretünk kockáztatni. Ezek a játékosok meglepetésszerű teljesítményükkel nem csak élményben részesítik a fogadót, hanem nagyobb esélyekkel is.

Világbajnokság Leggyakoribb Fogadásai

Fogadj a 2022-es világbajnokság győztesére

A FIFA labdarúgó-világbajnokság a nemzetközi labdarúgó világ legfontosabb, és legközkedveltebb eseménye. Az első döntőt 1930-ban rendezték Uruguay-ban, azóta pedig két alkalom kivételével minden negyedik évben megrendezésre kerül az esemény. A FIFA 2017-ben úgy határozott, hogy 2026-tól kezdődve a világbajnokságon résztvevő csapatok számát megemelik 48-ra. Ezzel Európa 16, Afrika 9, Ázsia pedig négy csapattal képviseltetheti magát az eseményen. Az eddigi világbajnokságok történelme során Németország és Olaszország 4-szer, Brazília pedig 5-ször nyerte meg a tornát, ezzel ők vezetik a rekordot. Hazai környezetben Spanyolország és Brazília nem nyert még világbajnokságot.

A világbajnokság nyertesei a történelem során:

ÉvGyőztes
1930Uruguay
1934Olaszország
1938Olaszország
1950Uruguay
1954Németország
1958Brazília
1962Brazília
1966Anglia
1970Brazília
1974Németország
1978Argentína
1982Olaszország
1986Argentína
1990Németország
1994Brazília
1998Franciaország
2002Brazília
2006Olaszország
2010Spanyolország
2014Németország
2018Franciaország

A 2022-es labdarúgó-világbajnokság fogadási szorzói

Ha az esélyeket nézzük, egyértelműen komoly esélyes Franciaország, így akár címvédők is lehetnek. Ezenkívül az európai országok közül reális eséllyel rendelkezik Spanyolország, valamint Anglia is. A brazil válogatott, illetve az argentin csapat szintén rendkívül nagy eséllyel rendelkezik, nem hiába ennyire népszerűek a világon. Éppen ezért a 2022-es világbajnokságon a legtöbben valószínűleg rájuk fogják tenni tippjeiket a fogadók. Mindenemellett érdemes kisebb fogadási téteket is megtenni, hiszen sosem lehet tudni, hogy mely tippünk jön be a leghamarabb. A legminőségibb fogadóirodák nagyon jó oddsokkal rendelkeznek, és azok is megtalálják a nekik való fogadási típusokat, akik nem tartoznak a tapasztaltabb fogadók közé. Aki szeret kockáztatni, annak mindenképpen ajánlott alaposan körülnézni a piacon. Az alábbi táblázatokban oddsokat találsz a világkupa győzteshez, gólkirályhoz, illetve a legvalószínűbb döntősökhöz:

Legvalószínűbb világkupa győztes 2022-ben

CsapatOdds
Brazília6.5
Franciaország7.0
Spanyolország8.0
Anglia8.0

Legvalószínűbb döntősök

CsapatOdds
Brazília9.0
Argentína10.0
Franciaország11.0
Anglia11.0

Legjobb gólkirály esélyesek

JátékosOdds
Harry Kane8.0
Kylian Mbappe8.0
Neymar12.0
Karim Benzema12.0

Hogyan növelheted a fogadási esélyeidet?

Az, hogy 2026-ban 48-ra bővítik a résztvevő országok listáját, a fogadók számára is jó hír, hiszen több lehetőségük lesz a fogadásra. Abban az esetben, ha valaki kezdő fogadó, vagy esetleg elakadt a tétrakások közben, hasznos lehet, ha az előző évi világbajnokságokat összeveti. Habár a világbajnokság rendkívüli előtörténettel rendelkezik, szerencsére a modern világnak köszönhetően minden szükséges információ megtalálható az interneten. Ezenkívül a fogadási esélyeidet az adott bukméker bónuszaival is növelheted. A sikeres fogadás érdekében számításba kell venni, hogy nem mindig előnyös érzelemből fogadni. Habár minden futball-rajongó rendelkezik számára kedvenc csapattal, a fogadást inkább ésszerűen, statisztikai alapon kell megkötni. Tapasztalt fogadók szerint az a legbiztosabb, ha Brazíliára, vagy olyan csapatra fogadunk, amely európai. Az ázsiai és afrikai országoknak sajnos nincs sok esélyük a világbajnok cím elnyerésére.

Visszajelzések alapján a fogadási esélyeket befektetésként kell kezelni, nem pedig szerencsejátékként. Átfogó, illetve alapos elemzéseket kell végezni, mielőtt megrakod tétjeidet. Ez azért nagyon fontos, mert azon fogadásokból lesz a legtöbb sikeres és nyertes, amelyek megtétele előtt alaposan kiértékelted az információkat. Sokan nem veszik a fáradtságot, hogy statisztikát végezzenek, mert tévesen azt remélik, hogy a megrakott tippek véletlenszerűen bejönnek, ám ez általában nem így van.

Összefoglaló

A végső konklúzió tehát az, hogy habár nem mindenki számára könnyű megkötni egy fogadást, nagyon érdemes időt szánni rá. Minél alaposabban utánajársz bizonyos témaköröknek, annál nagyobb esélyed van a nyerésre. A fogadások a 2022-es világbajnokságra nem csak a futball rajongók számára tartogatnak hatalmas izgalmakat és meglepetéseket, hanem azoknak is, akik ezzel szeretnék növelni bevételüket. Jónéhány fogadóoldal rendkívül alacsony áron kínál tétrakási lehetőséget, így érdemes körbejárni az internetet, hátha megtalálod a számodra legmegfelelőbbet.

GYIK

Mikor volt a világbajnokság selejtező?

A 2022-es világbajnokság selejtező 2021. Október 11-től egészen 2022. Június 14-ig tartott. 207 ország vett részt, melyből 31 csapat jutott ki a világbajnokságra. Mivel az idei VB-t Katar rendezi, így ők automatikus résztvevők lesznek az eseményen.

Mikor kezdődik a világbajnokság?

November 20-tól december 18-ig fog tartani a világbajnokság. Katar szélsőséges időjárása miatt télen kerül megrendezésre a torna.

Mely oldalakon érdemes fogadni?

Mindenképpen olyan fogadási oldalt érdemes választani, amely megbízható, rendelkezik a kötelező engedélyekkel, valamint kedvező bónusz kínálattal rendelkezzen. Jelenleg a legmegbízhatóbb platform Magyarországon a bet365, Bwin, és az Unibet.

Mely országok az esélyesek a döntőbe jutásra?

Szakértők véleménye szerint azok az országok a legesélyesebbek a döntőbe jutásra, akik az előző világbajnokságokon is kiemelkedően teljesítettek. Brazília, Franciaország, Németország, Anglia, valamint Argentína a legesélyesebb arra, hogy bekerüljön a döntőbe.

Hogyan tudom megnövelni a fogadási esélyeimet?

Ahhoz, hogy megnöveld a fogadási esélyeidet, a legfontosabb, hogy fogadás előtt alapos elemzéseket végezz. Fontos, hogy időt szánj a fogadás megszervezésére, hiszen minél alaposabb vagy, annál nagyobb az esélyed a megfelelő tipp megrakására. Ezenkívül fontos, hogy megbízható, számodra megfelelő fogadási oldalt használj. Ajánlott kihasználni a fogadóoldalak által felkínált bónuszokat is, valamint a világbajnokság fogadási útmutató elolvasása sem elhanyagolandó.

18+ A szerencsejáték függőséget okozhat. Játssz felelősségteljesen!