2022 es labdarúgó világbajnokság selejtező (UEFA)

27 március 2024

A 2022 es labdarúgó világbajnokság selejtező egy FIFA által megszervezett rendezvény, hiszen magán a világbajnokságon is a FIFA szabályait alkalmazzák. Az idei világbajnokságon összesen 31 csapat méri össze tudását december 18-án, melynek egy kivételes ország, Katar ad majd otthont. A 2022 es labdarúgó világbajnokság selejtező UEFA által megrendezett Nemzetek Ligáján résztvett két legjobb csapat is részt vehet a világbajnokság európai selejtezőjén. Az UEFA Nemzetek Ligájában 55 UEFA-tagország vehetett részt. Összesen 207 ország vett részt a selejtezőn. Amerikai Szamoa és Szamoa, illetve Saint Lucia még a selejtezők megkezdése előtt, Észak-Korea pedig a selejtező közben lépett vissza. Habár a selejtezők lényegesen kevesebb figyelmet kapnak, mint maga a világbajnokság, szerencsére rengeteg embert érdekel. Minden ország számára az az elsődleges, hogy bejussanak, a legfontosabb pedig az, hogy megnyerjék a világbajnokságot.

Egyes világbajnokságról szóló fogadások már most meg köthetőek, például meg lehet tenni tétünket arra, hogy kik a kedvencek. Ezenkívül bizonyos oldalakon lehet arra is fogadni, hogy mely csapat hogy fog teljesíteni, és még sok másra is. Ahhoz, hogy fogadásaink sikeresek legyenek, érdemes már most felkészülni az elkövetkezendő eseményekre. Az interneten számos statisztika, tanács, valamint részletes információk is megtalálhatóak, mely hatalmas segítségül szolgálhat kezdő, de akár tapasztalt fogadó számára is. A 2022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező időpontját, menetrendjét, és bővebb információkat az alábbi linken találsz: https://www.bemybet.com/hu/2022-es-labdarugo-vilagbajnoksag/

Részvételi jogok

A 2022 es labdarúgó világbajnokság selejtező eseményén részt vett országok keményen küzdöttek a bejutásért. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy mely tagszövetség tagországából hány jutott ki a világbajnokságra.

TagszövetségHely a tagországok számára
UEFA13 hely
CONMEBOL4 vagy 5 hely
CAF4 vagy 5 hely
AFC4 vagy 5 hely (Mivel Katar a rendező, így automatikus résztvevője a világbajnokságnak, ezért összesen 5 vagy 6 hely)
CONCACAF3 vagy 4 hely
OFC0 vagy 1 hely

A világbajnokságon való részvételi jogot tagszövetségek és helyek alkotják. Az UEFA, mint tagszövetség kapott a legtöbb helyet, összesen 13 tagország indulhat. A labdarúgó-világbajnokság európai selejtező két fordulóból állt, az elsőben 55 csapat vett részt. A csapatokat 10 csoportba sorolták, ahol körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek egymással az ellenfelek. A 10 csoportgyőztes kijutott a világbajnokságra. A második fordulóba 12 csapat küzdött egymás ellen, a 10 második helyezést elért országhoz csatlakozik az UEFA Nemzetek Ligájából a két legjobb csoportgyőztes.

A CONMEBOL, vagyis a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség 1916-ban alapított sportszervezet, amelynek jelenleg Alejandro Domínguez az elnöke. A Paraguay székhelyű szervezet selejtezőit 2020-tól egészen 2022-ig játszották. Dél-Amerika 4,5 kvótát kapott, vagyis az 5 csapatból 4 automatikusan kijutott a világbajnokságra, 1 csapat pedig interkontinentális pótselejtező által juthat ki. A labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtező 10 válogatott résztvevővel rendelkezett, amelyben körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Az első négy csapat, amely kijutott a világbajnokságra az Brazília, Argentína, Uruguay, és Ecuador. Interkontinentális pótselejtezőn Ausztrália legyőzte Peru csapatát, így ők sajnos nem vesznek részt a világbajnokságon.

Az afrikai selejtező (CAF) mérkőzéseit 2019-től 2021-ig játszották. Mivel Afrika 5 kvótát kapott, nem volt könnyű dolga az összesen 54 afrikai válogatottnak. A CAF a 2014-es selejtezővel megegyező formátumot hagyta jóvá, így háromfordulós volt a selejtező. Az első fordulóban 28 csapat vett részt, a másodikban 40, a harmadikban pedig 10.  A csapatok oda-visszavágós rendszerben mérték össze tudásukat, ebből 5 győztes jutott ki a világbajnokságra. A kijutott résztvevők pedig a következők: Ghána, Szenegál, Tunézia, Marokkó, illetve Kamerun, akiknek idén ez lesz a 8. világbajnoki részvételük.

A 4 vagy 5 kvótát kapott Ázsia 2019-től 2022-ig tartotta selejtezőit. 4 csapat automatikusan kijutott a világbajnokságra, 1 csapat pedig interkontinentális selejtezőn jutott ki. Ezeken felül mivel Katar rendezi a világbajnokságot, ők automatikus résztvevői a VB-nek. Érdekesség, hogy a 4 fordulós selejtező első két fordulója egyben a 2023-as Ázsia-kupa selejtezője is volt. Az első fordulót Mongólia játszotta Brunei ellen, ahol Mongólia 3-2-re megverte ellenfelét. A harmadik fordulóban A és B csoportra voltak osztva az országot. A selejtezők nyertesei Dél-Korea, Irán, Szaúd-Arábia, Japán, valamint Ausztrália, így ők biztosan ott lesznek a világbajnokságon. 

A 2022 es labdarúgó világbajnokság selejtező hasonlóan zajlott Észak- és Közép-Amerikában is (CONCACAF). A három fordulós formátumban 35 észak-és közép-amerikai FIFA-tagország vett részt. A fordulókat Kanada, Mexikó, az Egyesült Államok, illetve Costa Rica nyerte meg, így ők vesznek részt a világbajnokságon. 

2021-ben az OFC bejelentette, hogy az alábbi módon fog zajlani az óceániai selejtező: Az előselejtezőn a FIFA-ranglista alapján a két legalacsonyabb rangsorolású csapat vesz részt, melyből a győztes a csoportkörbe jut. Ezen csoportkörben 8 csapat vett részt, ahol két négycsapatos csoportba kerültek. Az első két helyezett az elődöntőbe jutott, a két győztes pedig a döntőbe, a győztes pedig részt vett az interkontinentális pótselejtezőn. Ezen formátum alapján Új-Zéland kijutott a világbajnokságra. 

világbajnokság selejtező

Csapatok, amelyek kijutottak a világbajnokságra

Habár 32 csapat vesz részt a november 20-án kezdődő világbajnokságon, minden ország a lehető legjobb teljesítményét nyújtotta. Ez nem meglepő, hiszen a 2022 es labdarúgó világbajnokság selejtező egy olyan esemény, ami mindenki számára fontos. Szerencsére nem csak azokat érdekli a világbajnokság, akik saját országuknak, a kedvenceiknek, vagy a zseniális gólkirályok eredményes teljesítéséért szurkolnak. A labdarúgó világbajnokság mára már családi vagy baráti programmá vált, de vannak olyanok is, akik kikapcsolódásként, vagy megtett tétjeik miatt követik az eseményeket.

Attól függetlenül, hogy Katar automatikusan kijutott, részt kellett venniük az ázsiai selejtezők első két fordulójában a 2023-as Ázsia-kupa miatt. A világbajnokság selejtező lezajlása alatt 6 ország lépett vissza a lehetőségtől, hogy részt vehessenek a világbajnokságon. Annak ellenére, hogy Olaszország a labdarúgó világbajnokság európai selejtező egyik fő résztvevője volt, történetében először ez a második világbajnokság, amire nem tudott kijutni. Annak ellenére, hogy Egyiptom, Panama, Columbia, Peru, Svédország és Izland is kijutottak a 2018-as tornára, az idei évben sajnos nem sikerült kijutniuk. 

30 ország nemzeti csapata a világbajnokság selejtező győzteseiként kikerülve mérkőznek majd meg a jeles eseményen. 2 ország, Ausztrália illetve Costa Rica az interkontinentális pótselejtezőn nyújtott maximális teljesítményükkel jutottak be a világbajnokságra. A mérkőzéseket 2022. Június 13-án és 14-én játszották, egy semleges helyszínen. 2021. November 26-án Zürichben sorsolták ki a négy válogatottat. A két nyertes ország Peru (dél-amerikai 5. helyezett) és Új-Zéland (az óceániai csoport győztese) csapatával versenyzett. Eredetileg oda-visszavágós formátumban tervezték a selejtezőt, ám későbbiekben ezt megváltoztatták, így egy mérkőzéses formátumban dőlt el a kijutás. Ausztrália 5-4-re verte meg Perut, Costa Rica pedig 1-0-ás eredménnyel győzte le ellenfelét. 

Csapat/OrszágKvalifikáció módjaKvalifikáció időpontjaVilágbajnoki részvétel
KatarRendező2010. December 2.1
NémetországUEFA – J csoport győztese2021. Október 11.20
DániaUEFA – F csoport győztese2021. Október 12.6
BrazíliaCONMEBOL – 1. helyezett2021. November 11.22
FranciaországUEFA – D csoport győztese2021. November 13.16
BelgiumUEFA – E csoport győztese2021. November 13.14
HorvátországUEFA – H csoport győztese2021. November 14.6
SpanyolországUEFA – B csoport győztese2021. November 14.16
SzerbiaUEFA – A csoport győztese2021. November 14.13
AngliaUEFA – I csoport győztese2021. November 15.16
SvájcUEFA – C csoport győztese2021. November 15.12
HollandiaUEFA – G csoport győztese2021. November 16.11
ArentínaCONMEBOL – 2. helyezett2021. November 16.18
IránAFC – 1. helyezett2022. Január 276
Dél-KoreaAFC – 2. helyezett2022. Február 1.11
JapánAFC – 2. helyezett2022. Március 24.7
Szaúd-ArábiaAFC – 1. helyezett2022. Március 24.6
EcuadorCONMEBOL 4. helyezett2022. Március 24.4
UruguayCONMEBOL – 3. helyezett2022. Március 24.14
KanadaCONCACAF – 1. helyezett2022. Március 27.2
GhánaCAF – 3. forduló, győztes2022. Március 29.4
SzenegálCAF – 3. forduló, győztes2022. Március 29.3
PortugáliaUEFA – Pótselejtező, C csoport győztese2022. Március 29.8
LengyelországUEFA – Pótselejtező, B csoport győztese2022. Március 29.9
TunéziaCAF – 3. forduló, győztes2022. Március 29.6
MarokkóCAF – 3. forduló, győztes2022. Március 29.6
KamerunCAF – 3. forduló, győztes2022. Március 29.8
Egyesült ÁllamokCONCACAF – 3. helyezett2022. Március 30.11
MexikóCONCACAF – 2. helyezett2022. Június 5.17
WalesUEFA – Pótselejtező,A csoport győztese2022. Június 13.2
AusztráliaInterkontinentális pótselejtező2022. Június 13.6
Costa RicaInterkontinentális pótselejtező2022. Június 14.6

Sorrend meghatározása

A sorrendet 9 féleképpen lehet meghatározni a csoportokban. 

  1. Egy győzelemért 3 pont jár, egy döntetlenért 1, a vereségért pedig nem jár pont. Ezen meghatározás alapja több szerzett pont az összes mérkőzésen.
  2. Jobb gólkülönbség az megegyező eredménnyel rendelkező csapatok között lejátszott mérkőzéseken. 
  3. A csapat több gólt lőtt az összes mérkőzésen
  4. Az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzésen a csapat több pontot szerzett.
  5. Jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen.
  6. Több lőtt gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken.
  7. Több idegenben szerzett gól (amennyiben a két csapat azonosan áll)
  8. Fair Play pontszám : első sárga lap 1 pont, második sárga lap 3 pont, közvetlen piros lap 5 pont, sárga lap és közvetlen piros lap 5 pont. 
  9. Végrehajtó Bizottság általi sorsolás

Selejtező csoportok, menetrend

A világbajnokság selejtező idén sok mindenben különbözött a 2018-as selejtezőtől. Például a 2018-as selejtezőn Afrika (CAF) négy fordulóban indult, míg idén Észak-és Közép-Amerikához (CONCACAF) hasonlósan 3 fordulós mérkőzéseket rendezett. Az ázsiai (AFC) országok szintén négy fordulóban mérkőztek meg a világbajnokság 5 helyéért. Dél-Amerika (CONMEBOL) csapatai körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. Óceánia (OFC) előselejtezőjében két csapat, míg a mini tornán vett részt. Ezt követően egyenes kieséses szakaszban mérték össze tudásukat az országok. Mivel a világbajnokság selejtezőn 55 európai (UEFA) ország vett részt, kétfordulós formátumban küzdöttek egymással. Az első fordulóban 55 csapat versenyzett körmérkőzéses rendszerben, a második fordulóban pedig 12 csapat három ágban mérte össze tudását. Az alábbi táblázatok azt mutatják, hogy a világbajnokságra kijutott csapatok hány ponttal, mely csoportokban mérkőztek meg.

Selejtező csoportok, menetrend

Afrika 

1. csapat2. csapatÖsszesített eredmény
EgyiptomSzenegál1-1
KamerunAlgéria2-2
GhénaNigéria0-0
Kongói DKMarokkó2-5
MaliTunézia0-1

Ázsia

HelyCsapatPontok
1.Irán25
2.Dél-Korea23
3.Egyesült Arab Emírségek12
HelyCsapatPontok
1.Szaúd-Arábia23
2.Japán22
3.Ausztrália12

Dél-Amerika

HelyCsapatPontok
1.Brazília45
2.Argentína39
3.Uruguay28
4.Ecuador26
5.Peru24

Észak- és Közép-Amerika

HelyCsapatPontok
1.Kanada28
2.Mexikó28
3.Egyesült Államok25
4.Costa Rica25

Óceánia

ElődöntőkDöntő

Salamon-Szigetek
Pápua Új-Guinea

Új-Zéland – Tahiti
Salamon-Szigetek – Új-Zéland

Európa

Első forduló:

HelyezésA csoportB csoportC csoport
1.Szerbia (20 pont)Spanyolország (19 pont)Svájc (18 pont)
2.Portugália (17 pont)Svédország (15 pont)Olaszország (16 pont)
HelyezésD csoportE csoportF csoport
1.Franciaország (18 pont)Belgium (20 pont)Dánia (27 pont)
2.Ukrajna (12 pont)Wales (15 pont)Skócia (23 pont)
3.Csehország (14 pont)
4. Ausztria
HelyezésG csoportI csoportH csoport
1.Hollandia (23 pont)Horvátország (23 pont)Anglia (26 pont)
2.Törökország (21 pont)Oroszország (22 pont)Lengyelország (20 pont)
HelyezésJ csoport
1.Németország (27 pont)
2.Észak-Macedónia (18 pont)

Második forduló:

A ág

csapatEredménycsapat
Elődöntő
Skócia1-3Ukrajna
Wales2-1Ausztria
Döntő
Wales1-0Ukrajna

B ág

csapatEredménycsapat
Elődöntő
OroszországtörölveLengyelország
Svédország1-0Csehország
Döntő
Lengyelország2-0Svédország

C ág

csapatEredménycsapat
Elődöntő
Olaszország0-1Észak-Macedónia
Portugália3-1Törökország
Döntő
Portugália2-0Észak-Macedónia

Összegzés

A világbajnokság 2022 selejtező rendkívül izgalmasan zajlott le. A kialakult csoportok szintén nagy izgalmakat rejtenek magukban, hiszen érdekes csapatok fogják összemérni tudásukat. A szerencsejátékozók számos különböző fogadásokat kötöttek a selejtezőre, de a világbajnoksággal kapcsolatos fogadásokra is igen jó tippeket lehet adni. A futball csapatok lázasan készülődnek a nagy megmérettetésre, a szurkolók pedig nagy izgalommal várják a közelgő eseményeket. Már javában zajlanak a találgatások a világbajnokság lehetséges győzteseiről, szerencsére az összes csapatnak jó esélyei vannak. Argentína, Anglia, Brazília, Németország és Franciaország a legesélyesebb a győztes címre, valamint a gólkirály is nagy valószínűséggel ezen országok csapatai közül kerül ki. Ennek ellenére azonban bármikor megtörténhet, hogy valamelyik neves csapat kevésbé jól teljesít, viszont egy kevésbé híres ország nemzeti csapata lenyűgöző eredményeket ér el.

Gyakori kérdések

Hogyan és mikor zajlott a 2022 es labdarúgó világbajnokság selejtező?

Összesen 207 ország mérte össze tudását, és küzdött meg, hogy kijusson a világbajnokságra. Mivel Katar rendezi a 2022-es világbajnokságot, ezért az ország már 2010-ben tudta, hogy automatikusan ott lesznek a bajnokságon. Az országok selejtezői 2021 októberétől kezdve egészen 2022 júliusáig zajlottak. A részvételi jogokat már a selejtezők előtt kisorsolták. Európa (UEFA) kapott a legtöbb helyet a tagországok számára, összesen 13 hellyel rendelkeznek, Óceánia (OFC) pedig 0 vagy 1 helyet kapott, mivel nem volt biztosított helyük. A résztvevők között természetesen ott lesz a 4-szeres világbajnok Németország, az ötszörös világbajnok Brazília, a kétszeres világbajnok Argentína, valamint Anglia is, akik 1966-ban nyerték meg a világbajnokságot. 

Mi alapján határozzák meg a sorrendet?

A csoportok sorrendjét 9 féleképpen határozták meg. A sorrendbe beletartozik a Végrehajtó Bizottság általi sorsolás, valamint az a csapat, aki azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken több pontot szerzett, előrébb kerül. Ezenfelül a sorrend függ attól is, hogy ki lőtt több gólt az összes mérkőzésen vagy idegenben, és függ a jobb gól különbségtől is. Mindemellett a Fair-Play pontszámot is beleszámítják a sorrendbe, hiszen első sárga lap után 1 pont kerül levonásra, második után pedig 3 pontot vonnak le. Ha az adott csapatban valamelyik játékos közvetlen piros lapot kapott, vagy sárga és piros lappal is rendelkeznek, akkor 5 kerül levonásra. 

Mikor kezdődik a 2022-es labdarúgó-világbajnokság és ki rendezi?

A 32 résztvevő csapat Katar 8 stadionjában fog megmérkőzni. Az idei világbajnokságot rendező ország szélsőséges éghajlata miatt a szokásostól eltérően télre tették, ezért november 20-tól december 18-ig fog tartani az esemény. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 2010-ben döntött arról, hogy az 5 pályázó közül ki rendezi az idei bajnokságot. Ahhoz, hogy az adott ország elnyerje az esemény megrendezését, egyfordulós szavazáson a szavazatok több, mint 50%-át kellett megszerezni. 2002 óta ez lesz az első alkalom, hogy a világbajnokságot Ázsiában tartják, valamint a legelső, amelyet arab országban tartanak. Érdekesség, hogy 2026-ra 48 ország fog részt venni a világbajnokságon, ezért az idei esemény az utolsó, amelyen 32 csapat méri össze a tudását. A nyitómérkőzést az Al Bayt Stadionban rendezik, melynek nyitó mérkőzését Ecuador és Katar játssza.